Miskolci egyetemistáknak mutattuk be az OT Industries-t

A börzére egyedi standdal, nyitott pozíciókkal, szórólapokkal, játékokkal és ajándékokkal készültünk. A célunk az volt, hogy a potenciális munkavállalókon túl minél több emberrel megismertessük a céget. A börze során folyamatosan érkeztek hozzánk az érdeklődők. Elsősorban egyetemisták, akik az óráik szünetében néztek körül álláslehetőségek és gyakorlati helyek után kutatva. Több visszatérő vendégünk is volt, akikkel korábbi, miskolci rendezvényeken találkoztunk, illetve olyanok, akik már célzottan minket kerestek. A stand legnépszerűbb szolgáltatása a Keresd a tervezőt! játék volt. A bemutatott 3D modellben laikusok és a tervező szoftverhez értők is szívesen merültek el. Bízunk benne, hogy látogatóink közül lesznek olyanok, akiket szakmai gyakorlatosként vagy a diploma megszerzése után munkatársként is köszönthetjük.

Vállalatunk célja, hogy meghatározó piaci tevékenységet végezzen világszerte.

Vevői fókusz - Kiemelt hangsúlyt fektetünk vevőink igényeire, ezért szolgáltatásainkat minden esetben 100%-ban testre szabottan alakítjuk ki. Meggyőződésünk, hogy a vevői igények teljes körű megismerése és az ehhez igazodó megoldások rugalmas biztosítása a záloga az elvállalt projektek sikeres elvégzésének, illetve az OT INDUSTRIES fenntartható és üzletileg eredményes működésének.